Szalacs – az ezer pince otthona

Az Érmellék termékeny mezőinek szélén, lágy lejtők ölelésében a szőlőtövek ősidők óta itthon vannak. A szőlődombok elismert boraikat a budapesti királyi vacsorák asztalain és a bécsi császári udvarban kóstolták. A mélyre ásott pincék üregei akár művészeti galériák is lehetnek, falaik ódon öregsége őrzi az itteni bor titkát, az örökséget, mely apáról fiúra száll.

Szalacs a 191 F megyei úton, Margitta és Érmihályfalva közt fekszik. A zömében magyarok által lakott falu (a lakosság 92%-a magyar) már a bronzkorszakban is létezett. 1067-ből származik az első írásos dokumentum, mely a falu meglétét bizonyítja, az 1215-ös krónikákban pedig Zolos néven jelenik meg. Úgy tartják, hogy a magyarok letelepedésének idejében egy erős szláv közösség élt itt, akik sókitermeléssel és ennek értékesítésével foglalkoztak, innen eredeztethető a település elnevezése is.

A középkorban a só nagy értéknek számított, ezért 1217-ben Szalacs egy virágzó kereskedelmi központ lesz. A sótartalék kimerülésével, az ezzel való kereskedelem is egyértelműen megszűnik, így a szőlészet lesz a vidék fő gazdasági tevékenysége. Napjainkban Szalacsot az ezer pince falujának ismerik. A téglafallal megerősített, vagy csak egyszerűen az agyagos földbe vájt pincék egyedi látvánnyá tömörülnek, amely az ember és természet közös életét dicséri. A 970 pince utcákba rendeződve kanyarog a faluvégi domboldalon ritka szép látvánnyal járulva hozzá a világ szépségéhez. A legrégebbi pincét 1803-ban építették. Akár 30 méter hosszúságban is benyúlik egy-egy pince a föld mélyébe, így a minőségi érmelléki borok aromája, zamata, kristályos tisztasága és hűsítő frissessége kellőképpen megőrzésre kerül.

Ha Szalacsra viszi az útja, ne hagyja ki meglátogatni a tájházat és az Ottományi kúriát.